A „Nők képviselete a monitoring bizottságokban” (MONBIZ) projekt konferenciája, melyre 2025. november 20-án a budapesti Benczúr Hotelban került sor, azt járta körül, hogyan lehet a nemek közötti egyenlőség és a női jogok szempontjait valóban érvényesíteni ott, ahol az EU-s fejlesztési forrásokról szóló döntések születnek – a tervezéstől a megvalósításon át egészen az ellenőrzésig. A program európai és hazai nézőpontból is megerősítette: a költségvetések nem semlegesek, és a döntések társadalmi hatásai csak akkor válnak láthatóvá és számonkérhetővé, ha rendelkezésre állnak adatok, van átláthatóság, és a civil szereplők érdemben részt tudnak venni a folyamatokban.
A fejlesztéspolitikai döntések tétje: mit üzen a forráselosztás?
A konferencia megnyitójában Sáfrány Réka, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke megköszönte a résztvevők jelenlétét, valamint a közreműködő partnerek támogatását, kiemelve az Európai Bizottságot, az Európai Női Lobbit (EWL) és a rendezvény megvalósítását segítő együttműködőket. Emlékeztetett, hogy a konferencia a „Nők képviselete a monitoring bizottságokban” című, a Végrehajtás Operatív Program Plusz 4.1.5-24 pályázat által támogatott projekt keretében jött létre, és azt vizsgálja, hogyan jelennek meg az Európai Unió alapértékei – köztük a nemek közötti egyenlőség és a női jogok – azokban a döntési folyamatokban, ahol a közösen felhasználható forrásokról döntenek, illetve ahol a kiírás, értékelés és nyomon követés zajlik. Három fókuszt emelt ki: a közpénzek elköltése társadalmi értékválasztás is, ezért kulcskérdés, hogy a fejlesztések kinek az élethelyzetét javítják, és láthatóvá válnak-e a nők szempontjai; a civil tudás és tereptapasztalat nélkül a rendszer könnyen kiegyensúlyozatlanná válik; a kérdés európai tekintetben is közös, ezért a konferencia célja a tudásmegosztás mellett a hosszabb távú együttműködés és közös gondolkodás erősítése.
Juhász Borbála, a Szövetség titkára elmondta, a konferencia célja, hogy több nézőpontból járja körül az uniós fejlesztéspolitika nőjogi monitorozásának témáját – bemutassa a projektet és a kereteket, európai összefüggésbe helyezze a kérdést, és teret adjon a kohéziós politika egyenlőségi szempontjainak. Emellett cél, hogy a hazai tapasztalatok, a civil részvétel dilemmái és a gyakorlati együttműködési lehetőségek is fókuszba kerüljenek.
Civil részvétel és nemi esélyegyenlőségi szempontok az fejlesztési források hazai nyomon követésében
A nyitó blokk részeként Juhász Borbála és Sáfrány Réka rövid áttekintést adott az EU-s fejlesztési források hazai intézményi kereteiről és azok változásairól, a szövetség korábbi monitorozó és képzési tapasztalatairól a témában, illetve hangsúlyozták, hogy a 2021–2027-es időszak operatív programjaiban a nemek közötti egyenlőség ismét horizontális elvként jelenik meg. Ennek kapcsán bemutatták, hogy a Női Érdeket az Emberi Erőforrás Fejlesztési (EFOP Plusz) és Gazdaságfejlesztési és Innovációs (GINOP Plusz) operatív programok monitoring bizottságaiban Keveházi Katalin, az a Terület- és Településfejlesztési, a Végrehajtás (VOP Plusz), az Integrált Közlekedésfejlesztési (IKOP Plusz) és a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági (KEHOP Plusz) programokban Hercegh Mária, a Terület- és Településfejlesztési (TOP Plusz) programban Juhász Borbála, míg a Végrehajtás (VOP Plusz) operatív programban Sáfrány Réka képviseli. Ismertették a monitoring bizottságok szerepét: uniós rendeleti szinten kötelező minden operatív programhoz monitoring bizottságot működtetni, amely a programok végrehajtását nyomon követi, a felhívások és indikátorok kialakítását, a jelentések értelmezését, valamint a horizontális szempontok – így a nemek közötti egyenlőség – érvényesülését is figyeli. A keretek kapcsán utaltak az EU Alapjogi Chartájának egyenlőségi elveire és a gender mainstreaming szemléletére, amely a szakpolitikákba integrált, érdemi egyenlőségi szempontokat jelenti.
A konferenciát megalapozó pilot projekt célja, hogy a monitoring bizottsági munkát a Női Érdek a tagszervezetei és a tágabb nyilvánosság felé közvetíthesse, és a nőjogi szempontokat a monitoring bizottsági munkában a tervezéstől a végrehajtáson át az értékelésig következetesebben meg lehessen jeleníteni. Az egyéves projekt időszaka alatt havi rendszeres online alkalmakat is szervezett a szövetség, amelyeken a monitoring bizottsági tagok a tagszervezetek képviselőinek bemutatták az egyes operatív programokhoz kapcsolódó tapasztalatokat; ez lehetőséget teremtett arra, hogy a résztvevők észrevételeikkel és szakmai tapasztalatikkal kapcsolódhassanak a munkához.
A projekt megvalósítása során a kollégákkal végzett közös munka, valamint a monitoring bizottságokban szerzett tapasztalatok megerősítettek minket abban, hogy a nőjogi szempontok kiemelt, következetes képviselete nélkülözhetetlen. A folyamat több fontos tanulságot is hozott, amelyek közül a konferencián is megjelenítettünk néhányat. Mindenekelőtt azt, hogy a nemek szerint bontott adatok projekteken átívelő, következetes nyomon követése alapfeltétel: ha nincs adat, az egyenlőségi hatások sem látszanak, így érdemi korrekció sem történhet. Ehhez kapcsolódik, hogy az önkéntesség önmagában többnyire hatástalan: amikor az egyenlőségi vállalások opcionálisak vagy „kipipálandó” elemek maradnak, kevés eszköz épül be a valós hatás mérésére és értelmezésére. A tapasztalataink szerint ezért indokolt, hogy az egyenlőségi szempontok ne csak kísérő vállalásként, hanem a tervezésben, a végrehajtásban és – ahol ez releváns – a szakmai értékelés szempontjai között is megjelenjenek.
A konferencián azt is hangsúlyoztuk, hogy a rendszeres visszacsatoláshoz nem elég az adatok begyűjtése: szükség van áttekinthető, rendszeres (például éves) nemek egyenlőségre fókuszáló jelentésekre, amelyek összefoglalják, hogy a programok és projektek hogyan hatnak a nők és férfiak helyzetére, és hol van szükség korrekcióra. Emellett kulcskérdés a civil bevonás kiszámíthatóbbá és rendszeresebbé tétele, mert a tereptapasztalatok és a nőjogi szakértelem nélkül sok hatás rejtve marad. Mindez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Plusz (GINOP Plusz) területén különösen hangsúlyos a programok nők helyzetére gyakorolt, tényleges hatásának javítására. A konferencián ehhez kapcsolódóan konkrét, ambiciózus irányként megjelent egy „40–30–10” célkitűzés is: 40% női foglalkoztatottság, 30% női vezetői arány, valamint legfeljebb 10% bérszakadék elérése, mint olyan mérhető keret, amely segíthet a program egyenlőségi hatásainak következetesebb számonkérésében. Végül egyértelmű megerősítést nyert, hogy az egyenlőségi szempont nemcsak a „klasszikus” esélyegyenlőségi, például humán erőforrás-fejlesztési programokban releváns, hanem ugyanúgy fontos az energia- és klímapolitika, a közlekedés, az igazságos átmenet, illetve az energiaszegénység nőkre gyakorolt hatásai kapcsán is.
Hogyan lesz a költségvetés eszköz a nemek közötti egyenlőséghez? Európai tanulságok
A délelőtti program következő blokkjában az Európai Női Lobbi (EWL) főtitkára, Mary Collins tágabb európai összefüggésbe helyezte a témát. Kiemelte: a költségvetések nem semleges technikai dokumentumok, hanem politikai értékválasztásokat tükröznek, és egyben az egyik legerősebb társadalomformáló eszközt jelentik. Éppen ezért kulcskérdés, ki dönt a források elosztásáról, milyen prioritások mentén történik a költés, és kik részesülnek belőle ténylegesen. Hangsúlyozta: a fejlesztések „gendersemleges” megközelítése gyakran félrevezető, mert a döntések hatása a nők és férfiak élethelyzetére eltérő lehet, és ez akkor is így marad, ha a dokumentumok nyelvezete semlegesnek tűnik.
Mary Collins a gender budgeting (nemi szempontú költségvetés-tervezés) lényegét abban ragadta meg, hogy a nemek közötti egyenlőség szempontjai már a tervezésnél, a végrehajtás során és az értékelésnél is megjelenjenek; ne utólagos „korrekcióként” vagy kipipálandó vállalásként kezeljük őket. Hivatkozott az Európai Számvevőszék 2021-es megállapításaira is, amelyek szerint az EU költségvetési ciklusa nem integrálja kellő súllyal a nemek közötti egyenlőséget: korlátozott a társadalmi nemi szempontú elemzés, hiányos a nemek szerint bontott adatgyűjtés, és kevés információ érhető el az EU-költségvetés összhatásáról. Jelezte, hogy a Bizottság elindított nyomonkövetési (tracking) megoldásokat, de ezek nem váltják ki a teljes értékű, ciklus-szintű gender budgeting megközelítést. A civil társadalom szerepét watchdogként és szakmai kontrollként emelte ki: adatokat, hatásértékelést és érdemi konzultációt kell következetesen igényelni, a monitoring bizottságok pedig fontos terepet adhatnak ehhez. A 2028-tól induló új többéves pénzügyi keretről (MFF) szóló tárgyalások kapcsán arra is felhívta a figyelmet: különösen időszerű most „követni a pénzt”, és már a tervezés szintjén erősebb egyenlőségi logikát érvényesíteni.
A blokkban Dina Loghin, az Európai Női Lobbi elnöke (és a Román Női Lobbi vezetője) a romániai nőjogi szervezetek tapasztalatait ismertette az uniós forrásokhoz való hozzáférésről. Előadásában kiemelte, hogy a nőjogi szervezetek gyakran kiszámíthatatlan, rövid távú és erősen adminisztratív terhekkel járó finanszírozási környezetben működnek, miközben hiányoznak a rugalmas, többéves működési támogatások. Rámutatott: a pályázati rendszerekben megjelenő kapacitáselvárások és az aránytalan adminisztratív kötelezettségek ténylegesen kizáró mechanizmusként működhetnek a kisebb szervezetek számára. Az elnök utalt a Román Női Lobbi memorandumára is, amely a lejárató támadások, a krónikus alulfinanszírozottság és a társadalmi feszültségek összefüggésében értelmezi a nőjogi civil tér szűkülését. Kiemelte: a „reziliencia” ebben a kontextusban demokratikus kérdés is, hiszen a nőjogi szervezetek stabil működése a társadalmi kontroll és az elszámoltathatóság része.
Az ezt követő rövid kérdés–válaszban az a gyakorlati dilemma is felmerült, hogy ki és hogyan képes a rendkívül összetett fejlesztéspolitikai döntések tényleges, akár interszekcionális társadalmi nemi hatásait értelmezni. A válaszok lényege szerint nincs „egyetlen szereplő”, akinél minden tudás összeér; a kulcs inkább az adatok következetes láthatóvá tétele, az előzetes szemlélet erősítése, valamint az, hogy a monitoring bizottságok napirenden tartsák a hiányokat és a korrekciós szükségleteket.
A délelőtti szakasz végén online csatlakozott Balogh Zoltán, az Európai Bizottság (DG EMPL) munkatársa, aki a kohéziós politikában érvényesülő gender-szempontokról adott áttekintést. Bemutatkozásában jelezte: a Bizottságon belül az ESZA által finanszírozott, Magyarországon futó programok nyomon követésével is foglalkozik. Előadásában összefoglalta, hogyan jelenik meg a nemek közötti egyenlőség a kohéziós politika horizontális elveként, és hogyan támogatja ezt stratégiai szinten is az EU Nemek Egyenlősége Stratégiája. Kitért arra is, hogy a projektek besorolása és a reporting rendszerek lehetőséget adnak bizonyos típusú nyomonkövetésre, ugyanakkor a partnerségi elv és a közös rendelkezésekről szóló rendelet szerepe abban is fontos, hogy a releváns szereplők – így az egyenlőségi területen dolgozók – a programozás, végrehajtás és értékelés szakaszaiba is bevonhatók legyenek. A jövőre vonatkozóan jelezte, hogy a 2027 utáni időszak kereteiről már folynak egyeztetések, ezért most különösen időszerű, hogy a szakpolitikai javaslatok több csatornán keresztül is eljussanak a döntéshozókhoz.
Civil jelenlét a programokban: a monitorozás gyakorlata és az alapjogok érvényesítési lehetőségei
A konferencia magyarországi fókuszú blokkjában a figyelem a megvalósítás gyakorlati kérdéseire és a civil részvétel kézzelfogható eszközeire irányult. Pósfai István, a K-Monitor munkatársa „Civil részvétel az EU-s programok végrehajtásában” címmel tartott előadást. Bemutatta, hogy a K-Monitor antikorrupciós civil szervezetként a korrupciós kockázatok feltárása mellett a jó kormányzás és az átláthatóság erősítésén dolgozik. Kiemelte: az EU-s források felhasználása sokszor „feketedobozként” működik a nyilvánosság számára, ezért különösen fontos, hogy civil és állampolgári szereplők is képesek legyenek kapcsolódni az ellenőrzéshez és a számonkérhetőséghez. Elmondta, hogy a K-Monitor a TOP Plusz monitoring bizottságában is részt vesz, és ezen a fórumon is keresi az együttműködő, ugyanakkor kontrollt erősítő megoldásokat.
Pósfai István rámutatott, hogy az EU-s pénzeket érdemes a hazai fejlesztéspolitikai döntések összefüggésében vizsgálni, mert a hosszú távú célok, a döntési logika és az egyes beruházások indokoltsága gyakran nehezen követhető. Ezzel szemben az operatív programok több évre előre tervezett, leírt célrendszert és indikátorokat adnak, amelyekhez elvben számonkérhetőség is kapcsolódik. Az előadásban röviden tisztázta a monitoring bizottságok mozgásterét is: a testületek a végrehajtás nyomon követésére, a programszintű akadályok megvitatására, valamint bizonyos kérdések (például kiválasztási kritériumok, programmódosítások) jóváhagyására jogosultak, ugyanakkor a tényleges érdekérvényesítő erő sok esetben korlátozott. Zárásként áttekintette, hol és hogyan lehet civilként bekapcsolódni a teljes ciklusba: az uniós és tagállami tervezéstől (prioritások, szakpolitikai keretek, partnerségi egyeztetések) a felhívások kialakításán át egészen a megvalósítás és ellenőrzés fázisáig. Gyakorlati szempontként a monitorozás során három visszatérő kérdést javasolt következetesen feltenni: valóban az valósul-e meg, ami a projektben vállalt feladat; sérülnek-e alapjogok vagy uniós értékek; illetve indokolható-e a ráfordítás és a hasznosulás aránya.
Ezt a gondolatmenetet vitte tovább a kerekasztal-beszélgetés is, amely az alapjogok és az „emberi tényező” szerepét vizsgálta a programok megvalósulása közben. A beszélgetésben a résztvevők nemcsak tereptapasztalatokat osztottak meg, hanem konkrét elemzéseket és kutatási eredményeket is „behoztak” a közös gondolkodásba.
- Fernezelyi Borbála (TASZ) az alapjogi keretek, a jogérvényesítés és az elszámoltathatóság szempontjait erősítette: azt, hogy a fejlesztések során az uniós alapelvek (különösen az Alapjogi Charta) ne csak formális hivatkozásként, hanem gyakorlati mérceként jelenjenek meg.
- Vajda Violeta (Phiren Amenca) olyan kutatási beszámolók tanulságait hozta be, amelyek a roma közösségek közszolgáltatásokhoz való hozzáférését vizsgálják Magyarországon, és rendszerszintű diszkriminációs mintázatokat írnak le többek között az oktatás, az egészségügy és a foglalkoztatás területén.
- Deák Éva (Partners Hungary) a FURI (EU Funds for Fundamental Rights) jelentés alapján beszélt arról, hogy EU-finanszírozású projektekben is megjelenhetnek alapjogi problémák; a FURI a dokumentált eseteket különösen az oktatás, a lakhatás és a szociális szolgáltatások területén elemzi, és a nyomonkövetési mechanizmusok erősítésére tesz javaslatokat.
- Lantos Szilárd (Magyar Máltai Szeretetszolgálat) a Felzárkózó Települések (FeTe) program tapasztalatait hozta, amelynek módszertani alapja a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét megközelítése: tartós, helyben jelenlévő, kapcsolat- és bizalomépítő munkára épít a legszegényebb településeken.
A kerekasztal egyik legnagyobb hozadéka az volt, hogy valódi, produktív párbeszéd alakult ki a különböző nézőpontok között: a résztvevők a tereptapasztalatok, a civil jogvédő és közösségi megközelítések, valamint a kiemelt fejlesztési programok gyakorlati dilemmáinak összevetésén keresztül közösen keresték, hogyan lehet a fejlesztési célokat úgy megfogalmazni és mérni, hogy azok egyszerre legyenek szakmailag megalapozottak, a helyi valósághoz illeszkedők, és összhangban álljanak az uniós alapjogi és esélyegyenlőségi elvárásokkal.
